„… ennek a húsz évnek minden percét, … a nulladik és mínusz egyedik napját is megéltem”
Évadnyitó riport Tóth András Ernővel, a JESZ művészeti vezetőjével
 
 
Futsz, rohansz, egyeztetsz, tárgyalsz, játszol, rendezel, és tovább futsz, sietsz, pörögsz. 
Sikerült "a nagy, emblematikus" évad előtt kicsit leállnod, pihenned?
 
„Kedveseim! A barátság, a szeretet, a pihenés fontosabb mindennél!” Egy kitűnő Cseh Tamás dalból van az idézet, ezt nyaranta nagy erőkkel próbálom betartani. Mivel még kicsik a gyerekeim, nekem a pihenés a családdal töltött idő, hegyek, vízpart. És bízom abban is, hogy a „semmittevés” közben azért beégnek képek, helyzetek, véletlen izgalmas szituációk, grimaszok, amik majd visszaköszönhetnek év közben a darabok elemzésénél.
 Készültél tudatosabban, másként erre a 20., ünnepi évadra? Maga a források, az üzembiztos működés körülményeinek előteremtése is egyfajta készülést jelent, ez menedzseri szerepkör. Emellett alkotóként sikerült valahogy rápihenni, felszívni magad? Azért ragaszkodom  a kérdéshez, mert Mikuli Jánossal, a színház igazgatójával művészeti vezetőként Te vagy a JESZ másik motorja. És a motort olajozni kell...
 A munka évad elején majd összedolgozza a fogaskerekeket, kicsi zörgéstől pedig nem kell megijedni. A mi szakmánknak amúgy is lételeme, hogy ne menjen minden simán, jöjjön a probléma, a konfliktus, ebből „élünk”. Nem szeretek rápihenni semmire, mert nincs is mire, mivel – persze szigorúan csak szerintem - a komoly dolgok sosem látszanak előre, azokat a meló dobja ki előadás készítés közben. Bár alapos tervezéssel lehet kicsit irányítani a „sorsunkat”. Sok töprengés után olyan darabokat építettünk be az évadtervbe, ahol azért lehet sejteni, hogy lesznek veszélyes, de bevehető kanyarok. Ilyen lesz mindenek előtt a Kohlhaas Mihály, mert az alapanyag mégis Kleist, ami eleve kőkemény vállalás, de nagyon izgulok azon is, hogy a Tizenkét kőműves története, ami egy emblematikus egyetemi színházi előadás volt annak idején Szegeden, tényleg tartogat-e annyi patront a mai fiataloknak, mint én hiszem. Az, hogy valamit nagy ügyet igazán felépíteni spirituális érintettség, mondjuk ki: áldozat nélkül lehetetlen, talán nem hagyja őket sem nyugodni.
 
A húsz év egy színház életében kevés és sok is. 
Mi volt számodra ebben kevés? Mi fért volna még bele?
Mi az, amit, ha lehetne ilyet tenni, kihagytál volna belőle?
 
Mivel ennek a húsz évnek minden percét, sőt – fesztiválosan fogalmazva – a nulladik és mínusz egyedik napját is megéltem, ez a húszas így se nem sok, se nem kevés. Hiszek abban, hogy jó helyen vagyunk, hiszek abban, hogy erős a társulat és abban is, hogy lényegénél fakadva, folyamatosan képes megújulni, szóval, rendben! Kihagyni soha semmit, miért is kéne, talán elfért volna egy-két komolyabb pályázati támogatás, ez igaz a jövőre is, abban az esetben könnyebben tudnánk nagy feladatokat adni és ezzel a színház közelében tartani a már nem tanuló JESZ-eseket.
 
Miben lesz ugyanolyan és miben lesz egészen más ez az évad, mint az eddigi 19?
(kérlek, ecseteld hosszabban az évadot... első produkció, fesztivál, további bemutatók, mi marad a műsoron...)
 
A problémák, ami a szervezést illeti, ugyanolyanok mindig, kicsit talán sikerült jobban szétteríteni a bemutatókat, mert most fixen lesz nyár / a PTE megfinanszírozza a 650 éves évfordulóra készülő Janus darabot /, bár amit nyerünk ezzel mondjuk januárban, azt meg kell dolgozni majd júliusban. A nyaralásnak tehát kapásból annyi! És idén újra lesz Nemzetközi Egyetemi Színházi Fesztivál, méghozzá igazán izgalmas fellépőkkel, keltről, nyugatról és délről, komoly zsűri is ígérkezik, új a weblap, lesz új könyv, lesznek csak erre az évadra kitalált régi generációs estek Köles Ferivel, Adorjáni Bálinttal, szóval elvileg ünnepelgetünk is.
Ami az évad bemutatóit illeti, kezdünk a Tizenkét kőművessel, Kányádi Szilárd rendezi, aki dolgozott már velünk színészként és rendezőként is, sok mozgás, sok babona és hiedelem, feldolgozva a történet rengeteg magyar és a környező népeknél fellehető variánsát, nyilván sok éneklő nővel és – gondolom – szűkszavú, hallgatag férfiakkal.
Említettem a Kleist alapján készülő Kohlhaas előadást, ezt Zakariás Máté rendezi a tavaly bemutatkozó alkotói csapatával, Kuti Letíciával és Etlinger Misivel, és „kedvenc” színészeivel: Kuti Gergővel, Szabó Márkkal, Kecskés Alexisszel, Cserdi Zsoltival, Gácsik „Kacsa” Dénessel. Zaki kifejezetten expresszív rendezői világa remélhetően erős képekben és helyzetekben ragadja meg ezt a romantikus hőstörténetet. Nem titok, hogy Kohlhaas Mihály képes volt felforgatni a világot maga körül, ha kell, de az sem, hogy a világ képes volt eltaposni őt. Nem lesz kacarászós este, komoly ütközéseket sejtek a színpadon!
Már említettem a Janus Pannonius darabot, Medvevár a munkacíme; ez az a Zágráb melletti vár, ahova Janus menekült Mátyás elől a sikertelen puccs után, és ahol meghalt. Keresztesi József, a Szerelmem, Majomúr! szerzője írja a darabot, ez remélhetően garancia a súlyosabb fénytörésekre és iróniára, a rendezői pálca Kocsis Gergő / részben tőlünk indult, és már befutott „pesti” színészként játszotta A hetvenkedő katona és a Mirandolina főszerepét a JESZ-ben / kezében lesz. Nem túlzás, hogy az egész pécsi színházi évad egyik legizgalmasabb eseménye, hogy Gergő, aki a Katona egyik vezető színésze és a Színház-és Filmművészeti Egyetem tanára először rendez a főiskola falain kívül! Nagy várakozással vagyunk az ügyben mi is, és nagy büszkeség, hogy vállalta! Remélem egy szerepet kapok tőle én is…
Műsoron az marad, ami csak maradhat, mindenkinek fáj a szíve a Majomúrért, de szinte lehetetlen építeni-bontani, elengedjük A helység kalapácsát is – bár még Szaporcán tájolunk egy tényleg utolsót szeptember végén -, az Örömöcskék, vétkecskék azért kerül le, mert – és ilyen még soha nem volt, hogy egyszerre! - két színészünk is felvételt nyert színművészetire, egy Pestre, egy Kaposvárra, de marad a tavalyi évad sikereiből a Retúrjegyet!, A mizantróp, a Baal, és még régebbről a Hamlet. Ha ezeket jövő ilyenkor összenézzük a most készülőkkel, szerintem országos szinten is nagyon-nagyon-nagyon erős repertoárral fogunk rendelkezni!
 
A mai JESZ-esek átérzik, értik, milyen helyzetben jött anno létre a JESZ? Úgy értem, most adott egy nagyon szép játszóhely a Zsolnay Negyedben, van egy külön próbaterem is. Van főállású technikus-gondnok, művészeti titkár, a keretek adottak, "csak" alkotni kell, vagy nem?!
 
A játszók egy része eleve alapító, és többen is nagyon régen vannak már velünk, ezért bizonyos hagyományok élnek és virulnak, bizonyos legendák áthagyományozódtak, bizonyosak azért kopnak, módosulnak, de ügyelünk arra, hogy a tagoknak rangot jelentsen ide tartozni. A körülmények ideálisak, valóban nem kell „mást” csinálni, nem kell megszokni a trepnipakolást, de ebben az „öregek” se voltak különbek! A színész szereti, ha a ruhája tiszta, ha a kelléke oda van készítve, ha a fény a helyén, ha a mikrofon bekapcsolva kerül a kézbe, csak legyen, aki odateszi, de van! És el is teszi, hála Istennek!
 
Néznek ők visszafelé? Érdekli őket az első 10-19 év és annak a küzdelmei (a keretek bizonytalanságai. ld. épületproblémák)? Sztoriztok a kezdetekről, az alapításról? Van erre idő és igény?
 
A maiakat szerintem egy elvárható tiszteleten túl, ami elsősorban a már közösen megélt munkából fakad, nem kell, hogy az ősidők túlzottan érdekeljék. Nekik a mostani JESZ a JESZ, azt fényezzék! A sztorik olyanok, mint a katonatörténetek, azokon az obsitosok nevetnek igazán és könnyezik a tovatűnő fiatalságot.
  
Triplán van oka a társulatunknak az ünneplésre: fenntartója, a Pécsi Tudományegyetem fennállásának 650. évét, a JESZ 20. színházi évadát és a 10. Nemzetközi Egyetemi Színházi Fesztivál megrendezésének éve lesz a 2016-17-es évad. Tartsanak velünk!"