A 25. Őszi Kulturális Fesztivál keretében a Szegedi Egyetemi Színház V. alkalommal rendezett színházi találkozót, melyen a JESZ Philoktétész című produkciójával szerepelt. Az értékelők - Lőkös Ildikó, Kiss Ágnes, Benkő Imola és Jászay Tamás egyöntetűen méltatták Zakariás Máté rendezését, melyet október 22-én este a régi zsinagógában láthatott a közönség. (Szereplők: Philoktétész: György Zoltán Dávid, Odüsszeusz: Szabó Márk József, Neoptolemosz: Popa Máté, Kereskedő: Gácsik Dénes Frigyes)
Műszakosaink és Popa Máté másnap indultak tovább Debrecenbe, ahol a társulat (Háber Krisztián, Mekis Flóra, Inhof László, Pásztó Renáta, Somogyi Bianka, Ötvös Zoltán, Sarus Tamás, Bék Zsófia, Kőhalmi Kamilla, Major Ágnes, Popa Máté, Hováth Réka) a Kezembe temetem forró arcomat -pillanatok 100 évvel ezelőttről című produkciót játszotta a Vojtina Bábszínházban 23-án este, az I.MUST - Ifjúsági és Egyetemi Összművészeti Találkozó és benne a VIII. Debreceni Egyetemi Színjátszó Találkozó zárásaként. Az előadást szakmai beszélgetés követte Gyürky Katalin irodalomtörténész, műfordító, valamint Mercs János és Bakota Árpád színművészek részvételével. Köszönjük a szervezést a Debreceni Egyetemi Színház munkatársainak és a zsűritagok dicsérő szavait:
\Egy különleges tematikájú, feszes, pontos, végig koncentrált, igazi társulati munkát igénylő előadást láttam, amelynek során  sokszor éreztem, hogy ebben én is játszani akarok! Általános volt és mégis rendkívül személyes, tragikus ugyanakkor humoros is, tele fiatal energiákkal. És a (Janus Egyetemi Színháztól) jól megszokott magas színvonalú tér-, díszlet-, fény- és zene használattal, többszólamú mozgásszínházi elemekkel. Emelkedett volt, gyakran költői de nem patetikus, történelmi és mégis aktuális. Köszönöm!\" -Mercs János-
\"A Janus Egyetemi Színház Kezembe temetem forró arcomat című, a Trianon-traumát sajátos szemszögből láttató, azaz leveleken, naplójegyzeteken, újságcikkeken alapuló, nem a történelem, a politika, hanem az egyéni sorsok felől közelítő előadása véleményem szerint minden vonatkozásban a VIII. Debreceni Egyetemi Színházi Találkozó legkiforrottabb produkciója volt. Miközben ugyanis a rendező, Mikuli János a szövegrészleteket úgy válogatta össze, hogy azokból mindegyik, a határmeghúzásban érintett régió lakosainak sorsa tükröződik, a kiváló dramaturgia mellett az előadás koreográfiája, a színészek tánca, színpadi jelenléte is lenyűgöző. Hisz nemcsak a kimondott vagy gyönyörűen elénekelt mondataik, hanem minden egyes mozdulatuk is tükrözi azt a fájdalmat, amit Trianon következtében az erdélyi, felvidéki vagy épp délvidéki magyarok átéltek. S azt a döntési lehetőséget is, amelyből három adódott: az addig életkörülmények között, de most már a magyar határokon túli területeken való maradás, az onnan az anyaországba való menekülés, vagy a másik oldalra állás, azaz a románná, szerbbé, szlovákká válás, tehát az árulás... S az előadás ezekről a meghozott döntésekről, az ezen döntések mögötti súlyos dilemmákról is tudósít a vasúti sín mint szimbólum, a tanári kar mint kollektív ellenállási felület, az anyanyelvhez való ragaszkodás mint a magyarságtudat utolsó mentsvára képviselői (azaz szereplői) által. Amely szereplőket a JESZ színészei végig alázattal, kiváló szakmai felkészültséggel, ugyanakkor, ami véleményem szerint - főleg egy ilyen tematikájú előadás esetén - nagyon fontos, egymásra figyeléssel, csapatként működve, egymás mozdulataira reagálva és reflektálva láttattak. Csak gratulálni tudok a rendezőnek, a koreográfusnak és a színészeknek is. Köszönjük, hogy elhozták Debrecenbe ezt az élményt!\" -Gyürky Kata-"